Így bírtok ti

Mindig is tudom,
mióta anyám 1974-ben leírja a birtok szót
hosszú ível a hernádkaki dossziéjára,

hogy valamikor diszkréten megírom,
első osztályosként milyen vaskezűen mondom neki, hogy az rövid i,

na, mondja anyám, ezt is magamnak köszönhetem,
miért nem csak a bab, a mák, a holnapok,
miért a betű vetésére is tanítottam idejekorán,
most jól nézek ki, kijavít az elsős gyerekem,
pedig mennyivel szebb az bírtoknak,
kijavítja azt is Bibinke,
ha Hernádkakot két kával írom,
mennyivel szebb az kakknak.

Kakot kakknak más tollából nem látom,
Hernádkának és Hernádlaknak viszont annál inkább,
mindig is tudom, hogy megírom,

Tompa vagy Petőfi kapcsán csinálok belőle valami nagy rebelliót,
lásd ebben az épületben
a Rebell című 9. Spanyolnátha mail art biennálét
a Veres Attila Kiállítótérben,
csinálok az általa Márcelnak hívott anyósából valami Márcelságot,
lásd a Marcellandot bemutató gyűjteményt az Egressy Termekben.

Tudom, hogy mindig is, hogy megírom,
sokan nem merik leírni a szót, Hernádkak,
tehát Hernádka vagy Hernádlak,
Vassék csak ott kaklakhatnak, más ki nem telne tőlük.

Nos, itt csinálom a rebelliót,
nem engedvén a 48-ból, kábé 48 évvel később,
kábé a leghíresebb 48-asok körében,Tompa és Petőfi elképzelt Erdei Kakjáról.

Tehát ha kakot el lehet írni laknak,
akkor a hármas költői verseny Erdei lakról szóló műveit,
melyet Kerényi Frigyes, Tompa Mihály és Petőfi Sándor
alkotott 1847-ben Eperjesen,
el lehet írni Erdei Kaknak.

Tessék anyám, itt a te hosszú ível írt bírtokod,  
hosszú ívvel hajolnak előtted sorok, vonalak,
kábé 48 hosszú ívvel később ide bele a mába,
a Múzeumok Éjszakájába,
költők elképzelt kaklaki Légyott-randevújába.

23. a Légyott, 2. a Tompa plusz.
Tavaly Tompa plusz Garayztunk,
az ő valós, a Lánchíd avató ünnepségén történt találkozásuk
elképzelésem szerint megvalósult Hernádkakon és Szekszárdon is;

most Tompa plusz Petőfi csordul túl,
ívvel és lélekkel köszönöm az alkotóknak,
hogy elképesztő csodás módon elevenítik meg ezt a fiktív találkozást,
s a Herman Ottó Múzeumnak, hogy Légyottjuk itt történhet meg.   
Anyám: tied a betű, tieid a vetések, vedd bírtokba.
Tompa plusz Petőfi: tied a bab, a mák, a holnapok,
vegyétek versíratotokba.

 

Elhangzott 2023. június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria Thália-házában, a 23. Légyott, a Tompa plusz Petőfi (Cimborámnak szántalak) megnyitóján

1968-ban, Miskolcon született. Hernádkakon és Berekfürdőn él. A Spanyolnátha művészeti folyóirat alapító főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdő (versek, 2023). Kassák-díjas (1995), Szabó Lőrinc-díjas (2003), József Attila-díjas (2009), a Tokaji Írótábor Hordó-díjasa (2019).