SzéP nAPOT! HáRi MAri vAgyOk A 21. százAdból. És te/én?
VAlAMikOr nővé válTOzTAM, előtte főszereplő vOlTAM
GARAY művében, de férfiként éltem már eleget; a nép szájában bugyborékolva nem tudtam
kifújni magam, elegem lett már csak az emberek tudatában szerepelni létezni hisz olyanokat mondtak mindig amit én gondolok ám ma már rám se emlékszik senki így aztán most nőként mindent őszintén megjelenítek nektek hátha érdekel mindenkit amiket gondolatim megszülnek.
(bocsi előre is, ha majd kavarok régi- és újbeszédet, központozásokat)
Szóval (sicc, menj már arrább cicám!),
a Lánchíd avató ünnepségen ott voltam (vagy nem?), gördeszkán érkeztem.
Semmi volt az egész, nem is érdekelt
senkit se, de a híd kitátotta száját, majd fogpillérei majdnem kihulltak, amikor összezárta.
De csak egy-két költő volt ott rajtam kívül, ők meg végül tapsoltak. Ez tuti verum!
ma állítják,
hogy Garay meg Tompa ott találkozott. Hm.
Én ne tudnám, hogy ez nem igaz?
Majd én elmondom, hogy volt, mi történt. Figyeljetek!
Láttok már? Van digitális szemüvegetek? Vagy vak vagy?
Épp ülök a híd egyik oroszlánján, simogatom a szőrét.
Olyan érdes, mint én nőként: a férfioroszlán-áaaaaá!
(Gyere csak közelebb!) Viccelek!
Ok, menjünk vissza, tehát: a férjem készítette ezt a szoborkompozíciót a hídra, de nem kapott érte egyetlen ezüstalapú forintkát se = egyetlen Guldent se, vagyis: A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatára, amin épp trónolok (ugye besz@rás nélkül látsz?) a Háry család címere került, rajta a családom latin jelmondatával „Medacium pro nobis, quis contra nos” (Hazugság értünk, ki ellenünk). De ezt már nem láthattad, yes, mert az amcsik az utcsó világháborúban felrobbantották a híddal egyetemben.
Viszont az emlékét én, Hári Mari viszem tovább, és akkor még mesélnék arról is kicsit,
hogy az 19. századi hazugsághullám, mi szerint 1848-ban Széchenyi indította el a hídnak a megvalósításához a gyűjtést, az hasonlít a mai többprofilú mémekhez!
Tehát, ne feledd:
A Lánchíd építését nem gróf Széchenyi István kezdeményezte, hanem Háry ükanyám, és a finanszírozását nem báró Sina szervezte, hanem Nanci nénikém.
Ja és a hidat 1849. november 20-án a szülinapomon avatták fel, naná, hogy nem Haynau hanem Háry ükapám!
Ráadásul a díszítőelemként szolgáló négy kőoroszlánt a veje alkotta, nem Marschalkó, aki már soha nem lehet marslakó.
Ja, erről jut eszembe, hogy visszatérnék egy kis időre szülőatyánkhoz, Garayhoz.
=
Dad nem volt költő számomra, hisz engem ő alkotott, de tudok ám róla sok titkot!
Z.B.:
lófráltak ők együtt Szekszárdon meg Hernádkakon is Tompával, és basáskodtak, páváskodtak, ahogy a költők haláluk előtt szoktak volt, de én soha nem lennék az, és hazudni se tudnék, legfeljebb férfiaknak, amikor becsábítanám szenvedélynyálammal őket orruknál fogva; húznám bármelyiket persze, és egy általam kitűzött piercing lenne az orrlyukukban,
azon feszülne a kémiacérna, és annyira vigyáznának, hogy el ne szakadjon, mint ahogy vigyáznak a híd pillérei ma arra, hogy…
És hát sajnos egy tragédiát is érintenem kell még, mert ez a két költőíró úgy összeveszett a híd átadásakor (pedig a kutya se tisztelte meg őket a vizeletével se), hogy utána egyik nap az egyik, másik nap a másik akart a vízbe ugrani, de mindig kimentették egymást!
Ajj, aj, na, itt befejezem! Bevallom, rájöttem, nem olyan jó itt veletek, mert szétszórnak a hazugságok, mint ahogy szétszóródnak a betűk a világban, a neten.
És a könyvekben.
tehát:
Pá, bOYs, MY gAY, én inkább visszaMegyek OdA, AhonnAn jötTTeM, belebújOk a GARAY-könyvbe, és újrA inkább HárY János leszek.
Viszlát! Mi
nő
jön
ki
utánunk?
