Ikerbajusz
Légy ott, de minek?
Tompa Mihály mindenképpen ott akart lenni, végtére is egyszer rakják le azt a soha többé emberi szem elé nem kerülő fene nagy alapkövet. Úgy vélte, ez az utazás meg se kottyan majd egy huszonötéves ifjúnak. Rimaszombatról pirkadatkor, egy Fülekre tartó szekérre ülve indult el, a sötétedés Salgótarjánban érte utol, ott éjszakázott. Másnap Szécsénynek vette az […]
Meggázolni mily veszély
(Tompa szól) A küzdelem vakon tépi és szakasztja. Az angyalát! kiálték, s a nap megállt fölöttünk. Mentünk és mendegéltünk és odakint a síkon meglátom a vezért Arany kengyelben lába lovát a folyó felé fordítja már repül is De én paripámat utána rugatomNe amarra, erre folyj! kiáltéks a folyóhirtelen megállvezér a nyeregbenvalld med, hogy te vagy napóleon!A szem, a száj elállerővel tágítana medréna vezérés énállok a […]
Apokrif történet
APOKRIF TÖRTÉNET, mely megesett 1849. november 20-án, ezen a napon találkozott Garay János Tompa Mihállyal a Széchenyi lánchíd avatásán Egybe forrasztották az ország kettészakított szívét, kőcsipke és vastraverzek láncra fűzött arabeszkje – nyújtott karral áll a híd Pest és Buda között, Széchenyi álma merészen ível át a Duna fölött – gondolja Garay János. Haynau […]
Már megbocsásson méltóságod
Háry Garay: És hát akkor az angol király a Lánchídhoz küldte jó szívvel ezeket a bordélyos lányokat. Crazy hot girls. Bizony, én a királynővel is 2x! Tompa: Már megbocsásson méltóságod, de szemléletes, hazafias gyászomban, kinek szíve nemzeti, nem fogok idegen asszonyokkal k.rogatni. Itt a Lánchíd alatti köveken főleg nem. Inkább a bort, a szekszárdi bort […]
Értünk-ellenünk
SzéP nAPOT! HáRi MAri vAgyOk A 21. százAdból. És te/én? VAlAMikOr nővé válTOzTAM, előtte főszereplő vOlTAM GARAY művében, de férfiként éltem már eleget; a nép szájában bugyborékolva nem tudtam kifújni magam, elegem lett már csak az emberek tudatában szerepelni létezni hisz olyanokat mondtak mindig amit én gondolok ám ma már rám se emlékszik senki így […]
Találkozás
Az asztalomnál ketten, két nyalka uracs ült, mindkettő álmodott, mindkettő menekült, mert szép volt az élet és fájt is eleget, és nem is élt az még, aki nem szenvedett. Ők ketten – alkotók, az maga szenvedés, mindenről álmodunk, de semmit fog a kéz, a boldogsággal együtt motoz a félelem: az egyik nyugtalanság, a másik kényelem. […]
