„Itt vagyok, itt vagyok,
édes fijjam, Tompa,
ne légyen, ne legyél
vélem oly goromba,
kérem már, kérem már,
szépen mosolyogjon,
emígyen, emígyen,
enyhítse a gondom.”
Örülj, Tompa Mihály,
itten van a Sándor!,
tudod, hogy, jól tudod,
200 éve vándor,
megöli, emlékezz,
cári orosz fegyver,
jósolta, akarta,
földjéért esett el.
Hazánkban mítosz lész
távoli jövőben,
amikor, akkor is,
vitatkoznak bőven,
ki vót az ellenség
aki őt megölte?,
morognak, beszélnek,
kérdeznek felőle,
kozák vót, csecsen vót?,
vagy más népnek borja?,
sok okos magyar fő
százféle gondolja,
pedig itten él ő,
vélünk együtt, Kakon,
Tompa vendégeli:
„ékesítsd a lakom!
Nincsen háború itt,
verset írj, és igyál,
ezt tanácslom néked,
én, a Tompa Mihály”.
