Menekülés az apátiából – avagy Jelenlét, 2023

               Elfutni valami elől. Ami vállalhatatlan. Ami rossz.-
               Menekülni. Bele az irodalomba. Az írásba, vissza.
               A mostani Jelenlét-összeállítás ilyesmi. Mintha nem akarnánk tudomást venni a körülöttünk levő világról. Jó kicsit elszakadni. Vers, próza, mindegy, hogy miről. Csak mindarról ne, ami van.
               Már nem beszélünk háborúról. Már nem beszélünk válságról. Arról, hogy újabb és újabb pofonok mindenfelől. Tehát már ezekről a pofonokról sem beszélünk.
               Az egyetlen biztos pont az életünkben – az apátia.
               Ebben az apátiában csak a megmaradásnak lehet még értéke. A reménynek, hogy valami marad utánunk. De ez is rendkívül bizonytalan. Apátia és depresszió – ez jellemez minket.
               És mégis! Vagy éppen ezért – szépírás, tanulás, munka. Az írás maga a jövő, a remény, hogy egyszer lesz másképpen. Leszünk másképpen. Hogy nem mindig ugyanannak az őrületnek a részei és részesei leszünk. Hogy egyszer lesz még változás, pozitív elmozdulás.
               A mostani Jelenlét-összeállításban ismét a Kodolányi János Egyetem Szépírói Kurzusának szerzői mutatkoznak be. Hat szerző a sok-sok kiváló „tanítvány” közül. Mondhatom nyugodtan, annyira magas színvonalú volt az elmúlt tanév, hogy még dupla ennyi szerzőt tudnék bemutatni, és azok is mind-mind magas szinten alkotó kollégákként jelennének meg. Balizs Dániel, Hajnal Éva, Magyar Dániel, Morvai Fanni, Sipeki Zsófi, Szolláth Mihály a kortárs magyar irodalom kiváló alkotói immár, ezért is tettem idézőjelbe a tanítvány szót, nem beszélve arról, hogy többnyire már én tanulok tőlük, mert szeretem a kreativitásukat, az energiájukat, szeretem a jelenlétüket a Jelenlétben.
               Ők azok, akik a reménytelenségben is reményt adnak. Nekem. Az apátiából is kiemelnek. Balizs Dani az érzékeny intelligenciájával, Hajnal Éva az elképesztő formakészségével és világszeretetével, Magyar Dani az okosságával és nyíltságával, Morvai Fanni a félénkségnek tűnő visszafogottságával, Sipeki Zsófi az őszinte versbeszédével, Szolláth Misi pedig a világlátásával, tudásával, igazi barátságával.
               Segítenek nekem, a „tanáruknak”, hogy érezzem, van jövő, van értelme a folytatásnak, van értelme a munkának.
               Az összeállítás erről beszél. Hogy túl tudunk lépni az apátián. Hogy egyszer minden jó lesz. Ezekkel a szavakkal ajánlom az említett szerzők munkáit az Olvasó figyelmébe.