Petőfi
pompás e remetelak ahol most lakom
szép kies tájra néz az ablakom
én meg a szép gazdasszony kék szemébe’
azt fürkészem hogy benne tűz ég-e
hogy a szentem szűz még-e
aztán nézem a messze kéklő hegyeket
Miskám Fricivel türelemmel legyetek
ugyanis meghívta őt is Tibi a Vass
a sors korrodáltja Kun Marcella
Nagy Bibinje
szót szóba öltő létszerelmes költő
híves az estve az égalja pirosra festve
alighanem szél lesz Miska komám
pláne ha elmúlik a kólikám
teret engedek a szeleknek
engem nem emiatt szeretnek
én talpra állítom az összes magyart
megírom a lelkesítő dalt
máris ugrik ki hüvelyéből a kard
enyémet én másféle hüvelybe dugám
Pápán Koltón Pesten és Budán
Tompa
nagy költő vagy te barátom
de még nagyobb kópé belátom
míg vállamat ezernyi gond terhe nyomja
te gyakorta jársz a Vénusz-dombra
ott ahol most én paposkodom
működik a prüdéria magas fokon
a nők erényövet viselnek
nemist’om hogyan talán
az orrukon át piselnek
hanem hitem benned meginga
mért mentél te Barguzinba
azt hírelik muszka poéta lettél
bennem hirtelen ezért lett tél
Petőfi
Miskám remélem tudod itt Kakon
egyre csak nő a kultuszod
verseidet olvassa minden férfi nő
Tompára mindig van idő
dicsőségedet fennen hirdeti a Vidám Páva
szép a farka szép a szárnya el innen
ha tudna se szállna
a kakiak szívébe van bezárva köszönet érte
a revétlen Vassnak
akit ma már minden vas-edény boltban olvasnak
versei szöget ütnek az olvasók fejébe
ezért azt mondom én
hogy mi klasszikusok álljunk melléje
maradjunk itt örökre Kakon
hiszen itt mindenki szellemi rokon
én ezt prófétai hittel hirdetni fogom
